2013. november 15., péntek

36. rész

október 4., szombat 00:38

-Felébredt.
-Gondolod?
-Gondolom.
-Nemis! Nézd meg, csukva van a szeme!
-De, csak nézd meg jobban, már nem olyan egyenletes a lélegzete.
-Szerinted felébredt?
-Szerintem felébredt.
-Sophie, ébren vagy?
-Sophie?
-Sophie, hallasz?
Lassan kinyitottam a szemem. Csak hunyorogva láttam, de kirajzolódott két alak. Az egyik Alicia volt, a másik pedig Ashley.
-Mondtam hogy ébren van!-mondta Ashley.
-Jó jó, igazad van. Sophie, hogy érzed magad?
-M-mi t-t-történt?-kérdeztem totál kábán.
-Áh semmi különös, csak elájultál a diszkóban, ezért elhoztunk a kórházba. De nyugi, apa nem tud róla. és ha minden jól megy, még hazaérünk egy kis késéssel.
-Mitől ájultam el?
-Nem tudni. Valószínűleg a melegtől, meg a tömegtől. Alig volt oxigén azon a helyen. 
-És most csak úgy elmehetek?-kérdeztem  még mindig tök kábultan.
-Nem tudjuk, de most csak úgy el fogsz menni.-mondta Al.-Ugyanis haza kell érnünk.
-Megyünk vissza Londonba?
-Mármint a szállásra haza....
-Ja. Tudtam.
Bejött a nővér, és megkérdezte, hogy hogy érzem  magam. Persze franciául, ezért Ashley fordított. Mondtam, hogy minden oké, viszont most mennem kell és örültem a társalgásnak. Pontosabban Ashley mondta hogy ezt üzenem. Gyorsan felvettem a cipőmet, és már indultunk is. Ashleytől elköszöntünk és megköszöntem neki mindent, valamint megbeszéltük, hogy holnapután megyünk reggelizni.
 13 percünk volt hogy visszaérjünk, ezért meg sem próbálkoztunk azzal, hogy nálam legyen a térkép. 
 Röpke húsz perc alatt megérkeztünk a szállásra, így apuék annyira nem voltak mérgesek.
-Na milyen volt az estétek?
-Nagyszerű.-vágtuk rá egyhangúan, és elsiettünk a szobánkba.
-Megyek előbb fürdeni.-mondta Al.
-Rendben.
Csatlakoztam a hotel wifijére, és megnéztem a facebookomat, a twittert, és instagramra feltöltöttem néhány képet. Amint Elena észrevette aktivitásomat, rámírt, és bombázott a kérdésekkel. Éppen arra a kérdésre válaszoltam, hogy milyen színű zokniban voltam a kórházban, amikor láttam hogy Niall likeolta az egyik képemet, amit most töltöttem fel. Dobogó szívvel megnéztem melyiket. Ketten voltunk rajta. Caleb és én.
Ebből cinizmusra következtessek? Vajon féltékeny? Vagy csak szimplán tetszik neki, hogy más fiúval szerepelek egy képen?
-Soph, beadnád a törölközőmet?-kérte Al.
-Egy pillanat!-elköszöntem Elenától, és kikapcsoltam a telefonomat. Nem volt hangulatom senkihez, semmihez. Odaadtam Alnek a törölközőt, aztán behuppantam az ágyba. Bedugtam a fülhallgatót a fülembe, és már át is kapcsoltam magam a zenébe. Körülbelül 10 perc kellett, és már el is aludtam.

október 5., vasárnap reggel 8:14

Tegnap elmentünk a Sacre Coeur-höz, ahhova nem vittem véletlenül fényképezőt, ezért elmegyünk majd mégegyszer. Végülis van időnk...
 nagyon kellett sietnem, ugyanis 8:45-re beszéltem meg a reggelit Ashley-vel, de szerencsére egy utcányira volt a hely, ahova megyünk, ezért az "utazásra" csak 10 percet számoltam. Lefürödtem, felöltöztem és már mentem is. Az utcán alig-alig volt valaki, inkább idősebb hölgyek, vagy éppen ijesztő kinézetű férfiak, esetleg babakocsit toló, vagy a gyermekükkel sétáló anyukákat láttam. 8:49-re oda is értem a megbeszélt helyre(stílusos késés), és amikor körbenéztem észrevettem, hogy nem csak én vagyok késős, ugyanis Ashley még nem érkezett meg. Leültem kint egy kétszemélyes asztalkához, elővettem a telefonomat és azon böngésztem a facebookon. Amikor egy pillanata felnéztem a mobilomból, nem hittem a szememnek...

2013. október 29., kedd

35. rész

 Miután megtaláltuk apáékat visszamentünk a szállásra.
-Sophie, Alicia! Arra gondoltuk Jacques-kal, hogy már elég nagy lányok vagytok, ezért elmehettek egy kis időre...de vigyetek telefont mindketten és 1-re hazaérni!
 Nemis kellett többet mondani, már szedtük is össze a cuccainkat, és felöltöztünk. Alicia nagyon izgatott volt,  én kevésbé. Ha most elmegyünk bulizni Párizsban nem lesz semmi jobb...(Gondoltam én.)
 Al csodásan festett. Ez igazságtalan.
 Elindultunk a francia éjszakába. Huh de jól hangzik! Szűk kis utcákon kellett sétálnunk, amit nem bántam, mert őszintén szólva Párizs gyönyörű.
-Sophie, hol vagyunk?
-Egy pillanat...-előkerestem a térképet, amin felfedeztem, hogy hol is vagyunk.-'asszongya hogy...
-Miért beszélsz így?-kérdezte Alicia furcsán.
-Jól esett...tehát, ha itt felszállunk a metróra, akkor 5 megállót megyünk, és leszállunk az Effiel-toronynál. Ott pedig biztos van valami jó hely.
-Nekem okés.
A metróút nagyon izgalmasan telt, leültem egy öreg néni mellé(aki nem tudom mit keresett ilyenkor a metrón), Al pedig velem szembe egy raszta srác mellé. A néni nekem magyarázott franciául én pedig csak annyit válaszoltam folyton hogy "sorry i can't understand you", erre ő tovább magyarázott, amin Alicia és a raszta srác is jól elszórakozott. Alicia azért, mert figyel francián, a srác meg valószínűleg  azért, mert tud angolul.

-Basszus Soph, már húsz perce itt keringünk, biztos jó helyen vagyunk? Mert én nem látom sehol azt a rohadt tornyot, pedig nem túl kicsi!
-Nyugi, tudom hol vagyunk!-néztem a térképet koncentrálva, mire Alicia kivette a kezemből.
-Fordítva tartod, te idióta.-és visszanyomta a kezembe. Tényleg fordítva tartottam.
-De ha ilyen jól tudod, mutasd te az utat!-mondtam felháborodva.
-Oké.-kivette a kezemből ismét.

Negyed óra múlva az Eiffel-torony előtt álltunk, úgy, hogy még metróztunk is. Mindig  is tudtam, hogy Alicia az okosabb. Csodaszép volt. De tényleg.
-Na hogyan tovább?
-Kövessük a fiatal embereket.
És elkezdtük követni a fiatal embereket. Először egy szerelmespárral próbálkoztunk, de mint kiderült, ők egy étterembe mentek. Micsoda szerencse, hogy abban az utcában volt egy iszonyúan villogó diszkó? Micsoda szerencse...mellesleg utálok diszkóba járni, mert szar a zene, de hát ez van. Nem fog hirtelen ideteremni egy green day koncert...A kidobókra csak két csábos mosolyt kellett lövellni, és már be is kerültünk.
 Hát, meg kell hagyni, a franciáknak sincs jó zenei stílusuk. Egész végig csak tuc-tuc.A hely amúgy tömve volt, és tökre nem volt kedvem igazából bulizni.
-Figyelj Al, elmegyek a mosdóba, addig szerintem elleszel...-mondtam miközben egy egészen helyes fiúval szemezett...
-Oké, persze, elleszek...
Kimentem a mosdóba, ahol épp egy egészen hiányos öltözetű, kevésbé szimpatikus nő sminkelte magát.(már így is volt rajta elég, de mindegy)
-Te meg mit bámulsz?-kérdezte elég mogorván. Furcsa volt hogy angolul szólt. Ennyire angolnak nézek ki? Majdnem visszamondtam hogy egy sarki .....-t, de inkább nem. Jókislány módjára elnézést kértem és bementem egy wcbe. Igazából nem is kellett pisilnem, csak nem akartam, hogy a helyzet tovább kínosodjon, ezért megvártam amíg elmegy. Leültem a gusztustalan földre. Már vagy 10 perce ott üldögéltem, de a nő még mindig nem ment el. Na most már kimegyek! Gondoltam magamban. A nő furán nézett rám, aztán megkérdezte, hogy mit keresek itt pisis létemre. Legszívesebben azt válaszoltam volna, hogy ön meg kicsit kinőtte már ezt a korosztályt, de az eszemre hallgattam, nem az ösztöneimre. Ezért inkább kedvesen válaszoltam.
Körülbelül fél órán keresztül beszélgettünk, de ennyi idő bőven elég volt arra, hogy megismerjem az egész életét, és ő is az enyémet. Kiderült hogy igazából nagyon rendes, csak épp ma szakított vele a barátja, akivel már 5 éve jártak, ugyanis elhívta ebédelni. Azt hitte, hogy meg fogja kérni a kezét, erre elmondta hogy már nem szereti. Ezért ilyen goromba. Amúgy amerikai, New Yorkban született, de Párizsba költözött hét évesen az anyukájával és a bátyjával, akit 16 évesen elütött egy busz. Ja és azért költöztek el, mert az apja alkoholista volt, így a szülei elváltak. Most 26 éves, és azért is rázta meg ennyire a szakításuk, mert akkor akarta elmondani a férfinek, hogy 2 hetes terhes...amúgy egy étteremben dolgozik pincérnőként, de néha besegít a konyhában, mert nagyon jól főz, viszont a főnöke nem lépteti elő, mert akkor elvenné az ő posztját. És én tényleg azt hittem, hogy nekem van borzalmas életem.
Én elmeséltem neki, hogy a szüleim váltak, mert apám meleg lett, Londonban élek, van egy húgom aki épp kint van, hogy Niallbe vagyok szerelmes, amin először jót nevetett, aztán elmondtam neki, hogy nem úgy, mint a többi lány, amit persze először nem hitt el, ezért megmutattam, hogy megvan a telefonszáma, és mutattam közös képeket is. Elmeséltem azt is, hogy mindent én szúrtam el, és hogy már biztosan nem érdeklem. Aztán azt is elmondtam hogy mit keresek itt, és hogy még egy hónapig itt leszek, és gőzöm sincs, hogy mit tegyek, és hogy szét fogom unni az agyam, ezért elhívott kávézni, és megadta a telefonszámát is, és amikor már mindketten úgy éreztük, hogy kényelmetlen a wc padlója, és elegen megbámultak már, úgy döntöttünk hogy kimegyünk.
 Rögtön kiszúrtam Aliciát, aki nagyon jól beilleszkedett, ugyanis egy jó nagy társasággal táncolt együtt, és a mozgásából ítélve enyhén illuminált állapotban lehetett. Gondoltuk hozzájuk csapódunk. Al bemutatott mindenkit mindenkinek, kivéve Ashleyt, mert őt én mutattam be mindenkinek.(újdonsült barátnőmet)
Az egyik fiú egyre közelebb és közelebb táncolt hozzám, ami kissé zavart. Próbáltam nem észrevenni, de lehetetlen volt, ugyanis már elkezdett fogdosni! Én mosolyogva tűrtem, csak mindig levettem a kezét a csípőmről. Ő meg mindig visszatette. Megszólalt egy "elvileg" nagyon jó szám, amire mindenki elkezdett sikítozni és ugrálni, én meg gyorsan kifutottam a pulthoz a tánctér közepéről.
A pultos valamit elkezdett magyarázni, mire én jöttem a jól ismert mondatommal, miszerint nem értem, hogy mit mond, válaszoltam.
-Egy martinit, szépségem?-villantotta meg "csábos" mosolyát a pultos. Azért elég nehéz volt megfejteni mit mond, ilyen akcentussal.
-Kösz.-fogtam és egy húzással lement a torkomon.
-Ejha cicám,te aztán szomjas vagy! Mégegyet?-miért ne?
-Kösz.-azt is lehúztam.
Fogtam magam, és visszamentem a tánctérre. Kezdtem jobban élvezni a bulit. Minden olyan szép volt, és jó...és olyan meleg volt...és olyan sok ember volt...és én annyira rosszul voltam....

2013. október 3., csütörtök

34. rész

Volt akkora szerencsém, hogy nem látta hogy ide, jövök, ezért simán elment a vécé mellett. Ha már itt voltam, szájat öblítettem ( :D ), elmentem pisilni, és miközben kezet mostam, belépett Alicia is.
-Ki volt ez a srác, aki elől úgy elmenekültél?-kérdezte kíváncsian.
-Calebnek hívják, és lehánytam.
-Mi?!
-Tudod, hogy sosem bírtam a landolást...-mondtam röhögve.
-De miért pont egy helyes fiút? Francba hogy ilyen szerencsétlen géneket örököltem!
-Hé, ezen most megsértődtem...volna, ha nem néznél így rám.-utálom a szép boci szemeit.
-Szerintem menjünk, mert apuék már biztos keresnek.
-Rendben.

Dél múlt, ezért elmentünk ebédelni, és volt rá merszem, hogy megkóstoljak egy csigát. Nem ajánlom senkinek. Majdnem az ebédet is kitettem a tőle. De tényleg. Kaja után elmentünk a szállásunkra. Egész szép volt, külön szobát kaptunk Allel, és apuék egyet.(blah) kipakoltam a bőröndömből a szekrénybe.
Apuék már ma el akartak menni legalább egy tipikus "párizsi"helyre, ezért felöltöztem "párizsosan" és 2-kor indultunk a Szajna partjára.
Tényleg gyönyörű, de most valahogy nem voltam olyan állapotban hogy ennek örülni tudjak.
 Ahhoz képest, hogy október van, meleg volt. Mindenki fotózgatott, ideges mászkált össze-vissza, a turisták siettek, hogy mindent meg tudjanak nézni az idő alatt, amit itt töltenek. Nekem emiatt nem kellett aggódnom...
 Vettünk egy-egy fagyit(brutális áron), aztán különváltunk egy kis időre apuéktól. Ők elmentek valamerre enni, mi pedig még sétálgattunk Allel, és fotókat csináltunk, egymásról és csak úgy a partról, meg a városról.
(ez lett a kedvencem Aliciaról) 
Miután már annyit fotóztunk, hogy beleuntunk, leültünk egy padra, ahol amúgy egy szerelmespár is ült, szóval biztos örültek nekünk, és elkezdtünk beszélgetni, úgy mindenről. Hogy kinek milyen nehéz az élete.
-Soha többet nem tudok találkozni Niallel.
-Én sem Harryvel.
-Akkor ezt megbeszéltük. Calebbel mi a helyzet?-kacsintott rám kedves húgom.
-Mi lenne?Nem is ismerem...
-De azért a hasát alaposan átvizsgáltad.-vigyorgott vadalma módjára.
-Hé, te kukkoltál?!Nem úgy volt, hogy nem tudtad, hogy lehánytam?
-Azt nem vettem észre...-mondta elgondolkodva, amjd mindketten felröhögtünk.
-Na akkor ki is vizsgálta meg alaposan a hasát?
-Hagyjuk a témát.
-Rendben.-egyeztem bele.
-Szerinted hiányzunk a többieknek?-kérdeztem szomorúan.
-Tekintve, hogy ma érkeztünk meg, nem hiszem, hogy máris szomorkodnak amiért nem vagyunk ott.
-És mi van, ha egy hónap alatt elfelejtenek minket? Találnak más barátokat? Meg feledkeznek majd mindenről, amin keresztülmentünk?
-Ezt feltételezed róluk? Kicsit jobban is megbízhatnál a barátaidban. Elena sosem lenne képes elfelejteni.-mondta bátorítóan. Ilyenkor, amikor egyedül lennék, úgy örülök, hogy van nekem, és tartja bennem a lelket.
-Igazad van.
Ez volt a végszó, ugyanis megcsörrent a mobilom és a kijelzőn apa állt, tehát mehettünk, hogy megkeressük egymást.

2013. augusztus 2., péntek

33. rész

Leültem mellé, bekapcsoltam a biztonsági övemet, és végighallgattam, hogy mit kell tenni veszély esetén, aztán ugyanezt franciául, végül végre felszálltunk. Bedugtam a fülhallgatómat a fülembe, beraktam egy three days grace albumot, és el akartam aludni, mert éjszaka alig aludtam. Éppen a never too late ment, amikor éreztem, hogy valaki néz. Szúrt a tekintete, ezért elfordítottam a fejem, mire ő is. Hát, ha így állunk. Vissza fordítottam ,mire ő meg engem nézett. Rá néztem, mire megint elfordult.
-Najó, ez már nem vicces, ne bámulj!-vettem ki a fülhallgatómat és mondtam neki, halkan, tekintettel léve a többi utasra.
-Miről beszélsz? Te bámultál engem!-játszotta a felháborodottan. Béna színész.- Amúgy Caleb.-nyújtott kezet.
-Sophie.-viszonoztam.
-Egyedül utazol?-kérdezte.
-Nem, ott, két sorral előrébb ül  a húgom, az apám és a pasija.
-Oh..értem-gondolom sokkolta, hogy apámnak pasija van.
-És te?
-Én egyedül.
-Hogyhogy?-kérdeztem totál meglepődve.
-Hát, a szüleim gazdagok, de olyan munkájuk van, ami miatt sosincs idejük rám, így a pénzzel akarnak kárpótolni.
-Ennek mi köze az egészhez?
-Ezért mondták hogy azt kérek, amit akarok. Én pedig Párizsba akartam menni.
-De miért? Miért nem inkább Amerikába?
-Egyrészt ott már számtalanszor voltam, másrészt...hát erről kínos beszélni.
-Na, nekem bármit elmondhatsz!-mondtam győzkődve.
-Úgy, hogy 6 perce ismerlek? Igazad van.
-Na légyszives! Akkor énis elmondok egy titkot!
-Najó, hát szóval mindig is akartam egy rendes barátnőt, aki igazi, és nem csak amiatt kellenék neki, mert "vagyonos" családból származom, hanem magam miatt szeret...és mivel Párizs a szerelem városa...
-Gondoltad lesz egy lány, akivel megismerkedsz, és boldogan éltek, míg meg nem haltok...
-Ez így elég gyerekesen hangzik, de nagyjából ja.-mondta totál elpirulva. De édes.-de most te jössz. Miért utaztál Párizsba pont most? És mi a titkod?
-Milyen kis kíváncsi vagy!- "szúrtam le".
-Bagoly mondja verébnek...-kacsintott rám.
-Oké, igazad van. Tehát. Szóval... Van egy srác...akivel eléggé elszúrtam, és próbáltam helyre tenni, de közbeszólt apa pasija.
-Oké akkor most az én nyelvemen.-mondta nevetve.
-Szóval. Apa megígérte hogy elmehetünk egy hónapra oda ahova akarunk és én Svédországba akartam, mert oda ment ő is, de apám pasija francia, ezért kitalálták, hogy jöjjünk ide, így már jóvá sem tudom tenni valószínűleg, és most itt vagyok a szerelem városában totál egyedül..vagyis apámmal, a pasijával és a húgommal, de azért az nem olyan...
-Micsoda véletlen...-töprengett.
-Mi?
-Semmi, semmi.-ezt most vegyem utalásnak?
*a gép 3 perc múlva elkezd ereszkedni*
Basszus. A landolást sosem bírtam. Mennyire lenne gáz ha...
-Minden oké? Kicsit sápadtnak tűnsz...
-Persze, jól vagyok.-és bumm. Éreztem, hogy ereszkedünk. Ne,ne,ne, légyszi ne!
-Biztos jól vagy? nem iszol egy kis vizet?- nyújtotta a flakonját, amikor. Telibehánytam szerencsétlen srácot.
-Úristen, úgy sajnálom!-mondtam émelyegve. Ez nem lehet igaz! Fúj, de büdös ez a hányás! A mindenségit! Erre még az öreg néni is felkelt mellettünk.
-Basszus tüntesd el a hányásodat a pólómról!
-Oké,oké, próbálkozom! De szerintem le kéne venned a pólódat...mert csak az lett leokádva...
Óvatosan megpróbálta levenni(csak kétszer könyökölt fejbe), de OMG milyen kocka hasa volt!
-Hallod?!
-Mi? Mit hallok?-júj, lehet, hogy egy kicsit sokáig néztem a kockáit. Asszem feltűnt neki..
-Ezt hova tegyem?- lobálta a lehányt pólót.
-Öhm, várj csak...-lehajoltam az ülés mellé, és kutattam a táskámban, és éreztem, hogy közel hajolt, hogy lássa, mit kutatok, amikor hirtelen megfordultam, és arcom 5 centire volt az övétől. A szemébe néztem, már azt hittem, hogy mindjárt megcsókol(om), amikor.
-Fúha, azért a szádnak is van egy szaga ez a kiadott kis reggeli után!-úgy felröhögtem, hogy mindenki rám nézett a repülőn. Rég nevettem ilyen jót. Beletettem egy zacskóba a pólóját.
Megállt a repülő.
-Na, nekem mennem kell, örülök, hogy találkoztunk Caleb!- felkaptam a táskámat, és mindenkit odébb lökve lerohantam a repülőről.
-Hé Sophie, várj már!-üvöltött utánam. De annyira gáz volt ez az egész, hogy én inkább csak elmenekültem. Egészen pontosabban a lányvécébe.

2013. július 29., hétfő

32. rész

október 3., péntek 7:04
 Indulás. Hát, nemtudom. Örülnöm kéne, mert végülis Párizs! De azért...inkább mennék Svédországba...Felöltöztem, megfésülködtem, stb.. Lementem reggelizni.
-Jóreggelt Sophie! Elfelejtettél felöltözni? vagy mi rajtad ez a melltartó?-üdvözölt anya.
-Anyu ez egy trikó.
-Hát hogyne. Húgodat hol hagytad?
-A szobájában.
-Szólnál neki? már háromnegyed nyolc, és 10kor indul a gépetek!
-Nyugi anya, ráérünk.-kacsintottam rá.
-Nem, nem értek rá! ALICIA! MOST AZONNAL GYERE LE REGGELIZNI!-húha. Asszem anya le akar rázni...naagyon le akar rázni. Végülis megértem. Kicsit az idegeire mehetünk már...Ilyen az élet.
-Itt vagyok, itt vagyok!Mi a baj?
-Csak egyél!-parancsolta anya. Oké, hát én kezdek félni.-Apátok fél 9-re itt van értetek, szóval kérlek húzzatok bele!
Gyorsan bekebeleztem egy tál müzlit, felmentem a szobámba, elraktam az útikönyvemet, útlevelemet, pénzemet, vizet, egy csokit, egy 1 kilós nutellát, az Ipodomat, a telefonomat, egy újságot, egy könyvet, a többi dolgom meg a bőröndben volt, a repjegy meg apánál. Ja meg a fényképezőgép. Mert úgy fogom élvezni ezt az egy hónapot!
-Sophie, Alicia, gyertek!-szólt anya. 
-Hát gyerekek, egyszer ennek is el kell jönnie.-mondta anya könnyezve.Minek?-kirepültök a kis fészekből...-jajj, most komolyan?
-Nyugi anya, csak egy hónap!Addig pedig élvezd, hogy nem lógunk a nyakadon, éld az életed!Na szia!-nyomtam két puszit az arcára, aztán Al is, és végre elindulhattunk. Vagyis nem teljesen, mert még a bőröndömet 5 perc volt, mire be tudtuk pakolni a kocsiba, aztán jött Aliciáé is, ami még 2szer akkora, szóval 20 perc múlva indultunk. Még jó, hogy korábban jöttek. Negyed tízre kiértünk a reptérre, 20 perc alatt becsekkoltunk(inkább 25, mert besípolt a cipőm), vettem egy üveg vizet (hatszor annyiért, mint amennyi általában) írtam Elnek egy smst hogy "indulás! x hiányozni fogsz!" amire 3 másodpercen belül válaszolt is "Te is nekem! Je t'aime! <3" miután Aliciával leültünk várni, körbenéztem. Valamiért egy csomó fényképezőgépes alakot láttam meg, és sikításokat hallottam. Ott állt. Szőke haja bezselézve, napszemüveggel a fején fejezte ki, milyen "laza", mosolya csábítóan...te jó ég, milyen nyálasan hangzott! A lényeg hogy ott volt, Niall, és a többiek. Nemtudtam mit csinálni. Teljesen...
-Figyelsz te rám egyáltalán?!-mondta al felháborodottan.
-Aha persze persze...-makogtam össze vissza. Csak őt bámultam. A tenyerem kezdett verejtékezni, azon gondolkodtam , hogy odamenjek e, és hirtelen olyan dolog történt, amitől felkavarodott a gyomrom. Találkozott a tekintetünk, és úgy tűnt, mintha semmi baj nem lenne. Ettől erőt vettem magamon, elkezdtem felé menni, nem figyeltem Aliciára sem, mesébe illő pillanat volt, aztán...
-Niall bébi! Nyuszimuszi, miért nem vártál meg?-ezt ki mondta vajon?Nem, nem én. Hanem az az ostoba liba! Dinah! Agyam eldobom! Ez nem lehet igaz! Teljesen lefagytam. Ott álltam, tőle négy méterre, ő rám nézett, majd hagyta, hogy Dinah megcsókolja a paparazzók előtt!
Próbáltam uralkodni magamon, így nem bőgtem el magam, csupán megfordultam, és visszamentem Aliciához. Na, ott már bőgtem.
*A párizsi járathoz a nemtudomhol sorakozzanak!*
Alicia odament Harryhez, beszéltek valamit, aztán egy öleléssel megoldották az elköszönést. Twitterre ennyit írtam: "Broken." kikapcsoltam a telefonomat, beálltam a sorba Jacques-kal, apával, és 5 perc múlva jött Al is. Apa tudja, hogy ilyenkor mindig jobb hagyni engem, és nem kérdezni semmit, szóval nem kérdezett semmit. Apa, Al, és Jacques egymás mellé leültek, nekem meg már csak egy hely akadt...egy elég helyes srác mellett...

2013. július 12., péntek

31. rész

szeptember 29. hétfő

Egy eseménydús vasárnap után jöhetett egy eseménytelen hétfő. Mivel anya megengedte, hogy elmenjünk, már csak az úticélt kellett egyeztetni apuékkal. De most, még ebben a pár napban a sulira koncentrálok!

-Donovan kisasszony?-nézett rám kémiatanárom, és az egész osztály.
-Igen?
-Mi a válasz a kérdésemre?-huppsz. Kellett volna figyelni?
-Hát tanár úr, tudja ez becsapós kérdés...-mondtam, mintha gondolkodnék. Az egész osztály felröhögött. Vagy mégsem becsapós?
-Igen?! Tényleg olyan becsapósnak találod? Na ne viccelj velem! Ennyi év alatt legalább azt megtanulhattad volna hogy minek a vegyjele H!
-Hát persze hogy tudom! A héliumé!-mondtam teljes magabiztossággal.
-Most vágtam be az egyesedet.-felelte higgadtan.
-De hát tanár úr! Ez nem is igazságos! Nem is hagyott gondolkodási időt! És ha nem hélium, akkor mi? Na? Mondja meg okoskám!
-Gondolkozz egy kicsit, hátha rájössz. Most pedig óra végéig meg ne szólalj!
Ez a nap is jól indult. Nem számít. Már csak egy év! És utána nem kell tanulnom! És úgyis most megyek Svédországba. De jó lesz! Ááá már úgy várom!
A többi órán nem kaptam semmi jegyet(hál'istennek) edzésen edzettem(mily meglepő) és utána rögtön hazamentem. Megvártam Aliciát, aki mondjuk nemtudom hol lehetett, de egy óra múlva ő is hazaért. Anya még nem volt otthon, mi pedig meg akartuk beszélni, hogy akkor hova is megyünk, szóval megbeszéltem apuval, hogy 10 perc múlva találkozunk a parkban.

-Szia apa....éééés Jacques.
-Szia kicsim!
-Bonjour!-üdvözölt Jacques is.Hurrá.
-Figyelj Sophie, arra gondoltunk Jacques-kal, hogy mi lenne, ha Párizsba mennénk!
-Húha! Hát csodásan hangzik, de mi igazábol Aliciával inkább arra gondoltunk...
-Majd sétálunk a Szajna partján, felmegyünk az Eiffel-toronyba, megnézzük a Notre dame-ot! Nagyszerű lesz! És a legjobb az egészben, hogy Jacques hazájába megyünk!
-Hát ez tényleg csúcsszuperül hangzik, de mi tényleg inkább Svédországba szeretnénk menni...
-Hogy hova? Hát ott megfagynánk! És az a baj, hogy már ki van fizetve a repjegy...amit meg nem tudok visszavonni...-mondta apa. Nem úgy volt, hogy mi döntünk el mindent?! Hová tűnt az igazság a Földről?
-De apa!
-Milyen jó, hogy így egyetértünk mind!-mondta apa boldogan.-Akkor pénteken indulás!- és elmentek. Itt hagytak a parkban. Hát köszi apa, én is szeretlek. Mindegy, az életemnek már úgyis befellegzett, szóval...nem megyek Svédországba, hanem megyek a szerelem városába. Egyedül. Pontosabban apuékkal meg Aliciával. De aki számít, az nem lesz ott. Mármint ők is számítanak, csak nem úgy, hanem..áh értitek.

2013. június 7., péntek

30. rész

Mintha megérezte volna, hogy rajta gondolkodom, elkezdett felém jönni. Napszemüveg is volt rajta. De még így is megismertem.
-Apa?! Komolyan te vagy az?Mit keresel itt?Úgy tudtam, csak karácsonykor találkozunk!-rohantam oda hozzá, és jó erősen megöleltem.
-Úgy is terveztük, hogy csak akkor jövünk, de valami közbejött...
-És mégis mi?
-Hát...van egy hírünk...
-Na várj...terhesek nem lehettek, akkor?!-próbáltam elpoénkodni, de apu totálisan komolynak tűnt.
-Végülis...hasonló.
-MIVAN?!
-Szóval az a nagy hír, hogy...Jacquessal örökbe szeretnénk fogadni egy gyereket.-teljesen lefagytam. Apa ilyen hamar túllépett rajtunk? Ráadásul egy nyomi francia PASIval akar GYEREKET?!
-És ezért miért kellett idejönni?-kérdeztem dühösen.
-Csak tudni akartam, hogy nem lesz-e ellenedre, és Alicia ellenére.
-Hát persze, biztos minden gyerek örül ha lecserélik!
-Jajj kicsim, tudod hogy ez nem így van! És a fő ok, amiért eljöttünk ide...
-Várj. Jacques is itt van??
-Igen...egy szállodában szálltunk meg.
-MIért, meddig maradtok?
-Nem sokáig, de ha hagynád, hogy végigmondjam a mondatot, talán már tudnád. Tehát.Azt szerettük volna, hogy ha egy hónapot velünk töltötök el, bárhol, ahol szeretnétek, mert 2 hónap múlva terveztük az adoptálást. Oda mennénk, ahova akarnátok, azt csinálnánk, amit akarnátok.
-Értem, szóval most az egy hónap mennyország lesz a vigasz arra, hogy soha többé nem fogsz foglalkozni velünk?
-Nem, ez nem így van! Már mindjárt felnőtt vagy! Fogjuk tartani a kapcsolatot, ha rajtam múlik, biztos! Csak lehet, hogy nem olyan gyakran...de azért lesz rá alkalom, megígérem!
-Bárhova mehetünk?
-Bárhova.
-Bármit csinálhatunk?
-Bármit.
-Jacques gazdag?
-Gazdag. Hé, ennek mi köze az egészhez?
-Semmi, semmi. Rendben. De ezt anyával is meg kell beszélned. Miért nem nálunk szálltok meg?
-Öhm...nem hiszem, hogy anyád szívesen látna a házatokban...
-Mondjuk ebben igazad van.-értettem egyet.-de attól még meg kell beszélned vele. Meg persze Aliciával is. És mikor mennénk? És úúúúú, de jó lesz!
-De még azt sem tudod, hogy hova megyünk, és mit csinálunk.-mondta apa csodálkozva.
-De már sejtem.-mosolyogtam rá.



Szeptember 28., vasárnap


Rá egy nappal, hogy apám hirtelen felbukkant, és egy olyan ajánlatot tett, hogy egy hónapig bárhol lehetünk, felmerült bennem a lehetőség, hogy elmegyek Svédországba. Vajon miért? Csak nem az 1D fog ott koncertet adni? Csak neem?
De. Ez a terv így fantasztikus is lesz, hiszen Alicia is benne van, apa pedig azt mondta, bármi lehet, bárhol. Már csak egy ellenség van. ANYA.

-De anyaaaa! Légyszi légyszi légyszii! Majd bepótoljuk az anyagot! Sőt, ott is tudunk tanulni! Vagy majd valahogy megoldjuk! Jó? Könyörgöm! Esküszöm, utána bármit megteszek neked, csak most engedj el!
-Igen anya légyszi!-Alicia nem a legjobb a könyörgésben...neki még sosem kellett.
-Lányok, tudjátok, hogy milyen a viszonyom apátokkal, és nem szívesen engednélek el titeket vele...
-De hát anya, ő  mégis csak az egyik szülőnk! Neki is "joga van hozzánk!"- így kimondva még furább, mint gondoltam.
-Még alszom rá egyet.-zárta le egyszerűen a témát, mint mindig.
A vasárnap hátralevő része abból állt, hogy Aliciával és Elenával kiterveljük, hogy mit fogunk csinálni Svédországban(vagyis csak én meg Al). Annyira hihetőnek tűnt az egész, nem akartam , hogy ne legyen valós. Csak anyán múlik. Vagy elrontja az egész életemet, vagy nem.
Vacsoránál anya így kezdett neki:
-Beszéltem apátokkal. Nagyon örülne ha mennétek. Átgondoltam az egészet, és arra jutottam, hogy...
-IGEN?-néztünk rá bociszemekkel.
-Mehettek.
-IGEEEEEEEEEEEEEEEN!- majdnem sírva fakadtam örömömben! Nem hittem el, hogy a szerencse még mellém állhat. Ezek szerint mégis! Svédországba megyek! Lesz időm bocsánatot kérni mindenért! És akkor elmegyünk Vegasba, és összeházasodunk! Najó, ne ugorjunk ekkorát. A lényeg, hogy megyek Svédországba Niallel!(az nem számít, hogy nem tud róla...majd rájön, hogy ott vagyok)
Annyira lázba hozott anya engedékenysége, hogy megfeledkeztem a vacsoráról, pontosabban nem éreztem magam éhesnek. Nagyon izgatott voltam, elkezdtem pakolni a ruháimat.Pólókatgatyákatszoknyákattáskákatcipőket, néhány ruhát, kiegészítőket, stb...

2013. április 15., hétfő

29.rész



…Megölöm Harry Stylest!(nem anya, nem stílus, hanem Styles a neve) Ha játszadozik a húgommal, esküszöm kinyírom. Felálltam az asztaltól.
-Mit csinálsz Sophie? Már te is megkergültél?-kérdezte anya aggódva a választól, mérgesen.
-Anya…bocsi, de sürgős elintéznivalóm van.-mondtam és mentem az ajtóhoz amikor rájöttem hogy pizsiben vagyok.
-Vagyis, mindjárt sürgős elintéznivalóm lesz!
Felrohantam a szobámba, felkaptam valami ruhát és már indulni készültem amikor Alicia jött be.
-Mire készülsz?Most mérges vagy rám? Utálsz? Szakítsak vele?-kérdezte szomorúan és félve.MIVAN?! Járnak is?!
-Öhm. Nem, nem. Rád nem. Nem, nem utállak. Igen, szakíts vele.
-Mivan? Nem komolyan gondoltam!
-De én igen!
-Ne mondd meg, hogy mit tegyek!- mondta félig sírva.
-Jólvan, jólvan. De most mit tegyek?!-kérdeztem magamtól kétségbeesetten.
-Khm.-köhintett Alicia.-Nem kell semmit tenned. Szeretem Harryt, és ő is engem.- pff de nyálas.( mondom ezt én!) Hát még mit nem!
-Neem nem. Ez így nem jó.-mondtam még mindig elgondolkodva, és figyelembe se vettem Aliciát.
-Már hogy ne lenne!Mégis mi bajod Harryvel?!- belegondoltam hogy mégis mi bajom Harryvel. Ja, megvan! Hogy megcsókolt! Mondjuk az nem baj, de…Jesszus, miket beszélek! Közben most meg a húgommal „jár”! Esküszöm, hogy kinyírom!
-Mennem kell.-mondtam zaklatottan és kifelé indultam.
-Sophie, nem teheted ezt velem!
-Még azt se tudod, hogy mit akarok csinálni!
-De, tudom.
-Na mit?
-Megkeresed Harryt,és megfenyegeted.-hm…túl jól ismer.
-Jó. És akkor? Kinek fáj az? Csak helyesen cselekszem!- gondoltam én.
-Nem vagyok már 10 éves hogy vigyázz rám!- mondta felháborodva.
-Nem csak tíz éves korodig vigyázok rád.- kacsintottam rá, és kimentem az ajtón.
 Leültem a parkban a „padunkra”(igaz, most Elena nélkül. Hol van ilyenkor, amikor a legnagyobb szükség van rá?! Oké, költői kérdés), és gondolkodtam, hogy mitévő legyek. Hívjam fel csak úgy Harryt? Vagy egyből keressem meg? Más lehetőséget nem nagyon találtam.
7 perc gondolkodás után végül amellett döntöttem, hogy felhívom. Meg kerestem a számát a telefonomban. H betű. NEM, nem a Herceg szót keresem! (hülye szőke herceg..ajj nem is hülye:( ) Harry. Megvan. Most annyi lesz neki. Vagy kegyelnezzek neki? Micsoda dilemmák.
-HALLO!- üvöltöttem bele a telefonba mérgesen.
-Hó-hó! Nyugi kislány!- mondta Harry „pajkosan”(?).
-Miért jársz a húgommal?!
-Miért ne? Tök jóarc…meg szép…meg vicces…meg aranyos…-hmm. Most csak etet, vagy tényleg szerelmes belé?Ahh összezavarodtam már megint.
-Jó. De egy dolgot muszáj megígérned.
-Mit?
-Nem bántod meg!
-Ígérem.-mondta unott hangon.
-Ja és persze ha szakítanátok, akkor ő szakítson.
-Mivan?
-Ha összetöröd  a szívét, velem gyűlik meg a bajod!
-Ki vagy te, az anyja?
-A NŐVÉRE!- mondtam mérgesen és kinyomtam. Hát ezzel is megvolnánk. „Fellélegezhetek.” Ú és már lehet hogy eltelt körülbelül…1 óra! Jól haladok.
 Tök üres volt az egész park. Néhány ember volt csak, egy szerelmespár (blah), egy öreg néni (és a macskája), és egy csuklyás alak. Komolyan, mint egy dementor, úgy festett.
Mintha megérezte volna, hogy rajta gondolkodom, elkezdett felém jönni. Napszemüveg is volt rajta. De még így is megismertem.

2013. március 17., vasárnap

28.rész



Szeptember 27. szombat délelőtt 10 óra

Fárasztó hét volt…Nem is volt időm, meg semmi érdekes nem történt, arról meg inkább nem írtam, ami amúgy is uncsi. Összefoglalom a hetemet.(vagyis szerdától)
-szerda: semmi
-csütörtök:semmi
-péntek:semmi
Najó, azért volt edzés, meg ilyenek, de az nem fontos, vagyis most azt minek írjam le hogy hogy ugráltam?Vagyis táncoltam, de na. Egyik délután sem láttam Niallt sehol, vagy csak nem ismertem fel, mert mondjuk beöltözött vagy ilyesmi.(mondjuk szerintem akkor is felismerném, de nem lényeg) Willt, Bradet próbáltam kerülni, nagyjából sikerült is. Összefutottam Jasonnel(„egy utcában lakunk de sohanembeszéltünk srác”) is párszor, jókat dumáltunk, meg főleg én panaszkodtam neki. Tök jóarc, szerintem jó haverom lett. Vagy nemtudom. Körülbelül ennyit tudok mondani az elmúlt…három napról.(nem tartott sokáig kiszámolni)
Szóval akkor. Szombat van. Ülök a szobámban. Nem tudom mit csinálhatnék. A suliban utálnak szerintem. Elena „családi hétvégén” van. Jason a héten már eleget zaklattam. Aliciával nem sokat beszélünk mostanában, nem akarok kíváncsiskodni. Bridget…vele nemtudom mi van. Na mindegy, úgyis magányra vágyom. Mondjuk egy valakit még most is szívesen elfogadnék itt mellettem…Nem, nem Elenára gondolok.
Még van 6 napom. Annyi idő alatt még bármit meg lehet oldani. Ugye? Igen. Ügyes vagy Sophie, beszélgess csak magaddal. Teljesen idióta vagyok.
I heard a knock upon my door the other day I opened it to find death staring in my face…* de imádom ezt a számot! (Falling in Reverse-the drug in me is you) na szóval ez a telefonom csengőhangja. Szóval fel kéne venni.
-Szia Elena! Hogy telik a hétvégéd?-kérdeztem bele.
-Még csak most indultunk, de máris unatkozom…
-Az jó. Nekem sem lesz izgalmasabb ez a két nap.
-Azt mondjuk gondoltam.- chh, kedves…
-Muszáj ott lenned? Hova is mentek?
-Tudom is én? El a városból, annyit tudok…
-De minek?-kérdeztem, mert  El és a bátyja sem rajonganak annyira a „kirándulásokért”.
-Nem tudom, anyu szerint „eltávolodtunk” egymástól, vagy mi...
-Aham. Hát ez izgi. Akkor jó szórakozást, addig én hétvégén szerintem sorozatokat fogok nézni, esetleg twitter…
-Szóval a szokásos. Neked is jó szórakozást, szióka!
-Hello.- és leraktuk. Kezdődhetett az unalmas 48 órám. Vagyis már annyi kevesebb. Ezaz!
Körülnéztem a szobámban. Ha már itt tartok, imádom a szobámat. Tiszta Green Day feeling az egész. Meg Falling in Reverse. Meg Avenged Sevenfold. Meg még egy pár együttes, de nem lényeg. A falamon csak poszterek vannak, meg képek. De a képekből is csak kettő. Az egyiken Aliciával vagyok, a másikon Elenával. A falam színe alapjáraton fekete (anyunak körülbelül egy évet kellett könyörögnöm érte), de annyira nem látszik, mert amint mondtam, vagy hatmillio poszterem van. A második kedvenc dolgom (a falak után) a mennyezet. Olyan király, hogy belehalok. De nem mondom el milyen bibibí. Na jó, ha ennyire érdekel…galaxysos J Annnnnyira szeretem.
A ruháim egy beépített gardróbban vannak, a többi dologról pedig nincs nagyon mit mondanom…
Amíg elbeszélgettem Ellel és leírtam ezt a felettébb érdekes jellemzést a szobámról, eltelt egészen pontosan… fél óra. Király. Más 18 éves lány miért tudja elfoglalni magát hétvégén? Mondjuk eddig énis eltudtam, de na. Aztán csináltam egy pár hülyeséget. Khm. Vegyük úgy, hogy ezt meg sem kérdeztem.
Délig elfoglaltam magamat, aztán jókislány módjára lementem enni.
-Sophie, téged is lehet még látni?-célzott anya arra, hogy mostanában nem vagyok valami…hogy is mondják? Társasági lélek.
-Igen, élek és virulok.-mondtam unottan.
-Naaa, mire ez a szomorúság leányom?- atyaég.
-Semmi baj, csak fáradt vagyok.-füllentettem. Igenis volt baj, de erről nem anyunak akarok kitálalni.
-Persze-persze.- mondta furán. Végre valahára Al is lejött, kezében a telefonnal.
-Alicia, legalább most megtisztelhetnél minket azzal, hogy teljes mértékben ránk figyelsz!
-Jójó.-mondta, miközben a telefonjával bibelődött. Leült, de még mindig nyomkodta.
-Na elég legyen!-mondta anya és el akarta venni a telót Aliciától, de ő nem engedte, (és ez az egész elég viccesen nézett ki) amikor Al véletlenül eldobta, vagy nem is tudom hogy történt. Mindketten elkezdtek a telefon felé futni( mintha olyan nagy lenne a konyha, hogy ott lehessen futni J ) de végül anyu fogta meg és miközben olvasott Aliciát próbálta lerázni magáról.
-Ki a fene az a Harry? Valami Harry Style. Mit jelent az hogy Harry stílus?- mondta anya zavarodottan. MI A...?! A HÚGOM HARRYVEL SMSEZGET?Ez nem lehet. Nem igaz. Megölöm. Megölöm Harryt!

2013. március 16., szombat

27. rész



-Tényleg?
-Tényleg!
-És miért?
-Mert szerelmes vagy!-mondta Elena úgy, mintha szerintem ez nem lenne egyértelmű.
-Na nem mondod?!
-De neeem, nem úgy értem!
-Akkor hogy?
-Hát úgy, hogy szerelmes vagy!
-Oké, ezt most nemértem. Eddig is ezt mondtad!
-Jó-jó, de most tényleg az vagy!- ilyenkor inkább jobb ráhagyni, mert úgysem érteném meg, hogy ezzel mit akar mondani.
-Najó, szerintem menjünk haza.-mondtam.
-Jó ötlet.-egyezett bele. Mivel szerenecsére jó irányba kezdtem el rohanni, pár perc múlva haza is értünk.
-Halihó!-üdvözöltem az otthon tartózkodókat. De senki nem volt itthon.
-Vajon hol lehet Alicia? Mostanában olyan titokzatos, nem?
-De, tényleg az…hmm…nagyon gyanús.-vágott elmélkedő képet El.
Miután kitárgyaltuk, hogy mi lehet Aliciával, gépeztünk egy kicsit. Felmentem Facebookra. Megnéztem úgy mindent, lájkoltam pár képet, válaszoltam az üzenetekre meg ilyesmi. Aztán rámentem Brad adatlapjára, mert valamilyen kép alatt ott volt a neve vagy már nem is tudom…és megláttam hogy kitörölt! Ezt hogy képzeli?! Mi rosszat tettem én? Oké, ezt a kérdést visszavonom, de akkoris!
-Hallod, El. Brad kitörölt az ismerősei közül!
-Csodálkozol?-kérdezte döbbenten.
-Héé! Te nem engem védesz?
-De igen..Mondjuk elég nagy hülyeséget csináltál…
-De nem is én csináltam!
-Jó-jó, nyugi! Inkább beszéljünk másról...Mondjuk Niallről... hogy tervezed a bocsánatkérést, hiszen már csak két heted van! Sőt még talán annyi se…
-Na ez bíztató mondhatom. De nemtudom. Az a baj. Melyik nap is mennek?
-Azthiszem pénteken. Szóval még van 11 napod! Az tök jó, nem?
-De.  Ennyi idő alatt még bármit megtudok csinálni!-mondtam elszántan.
-Akkor vágjunk bele!
-Vágjunk! Te mindent tudsz, ugye? Hogy mikor hova mennek, meg ilyenek…
-Igen, nagyjából.
-Oké, akkor az intézve van.
-Melyik napra nincs semmi programjuk?
-Várj, nézem.-pötyögött párat, és már mondta is.
-Ha mindenigaz, hétfőn lesz egy interjú, de másról még nem tudni semmit, szóval a többi nap letámadhatod.
-Oké.-zártam le a témát egyszerűen.-most inkább beszéljünk másról.-mondtam, mert kavargott bennem mindent, nem tudtam, hogy mit miért csináltam, és hogy mit csináljak.
-Ha te akarod…de miről?-kérdezte tanácstalanul El.
-Hát nekem mindegy, csak ne a fiúkról. Megvan! Tartsunk lányos estét!
-Eddig is azt csináltuk, nem?
-Neem! Mert most úgy, hogy még szóba sem hozhatunk egy fiút sem!
-Hát…öhm…oké…-mondta Elena felettébb meggyőzően..
-Jólvan..akkor…hogy megy a suli?-kérdeztem, mert nem tudtam, hogy mit kérdezzek. Elena furán nézett rám majd így szólt:
-Egy osztályba járunk, azt hittem feltűnt.
-Jó oké, akkor mondj más témát!
-Hogy megy a tánc?
-Öhm, volt egy kis balesetem, emlékszel?-mosolyogtam rá.
-Jó-jó! De akkor miről beszéljünk?
-Ezt nem hiszem el, hogy csak fiúkról tudunk beszélni.Megvan! Beszéljünk Aliciáról!Igaz, hogy most tárgyaltuk ki, de azért mostanában olyan fura, nem?
-De, most hogy így mondod..
-Olyan sokat titkolózik! Biztos valakivel találkozgat! ÚRISTEN! Biztos drogozik!- estem kétségbe.
-Nyugi van Soph, nem kell így túlgondolni. Biztos fiú van a dologban.-nyugtatott le.
-ÁÁ AKKOR FIÚKKAL DROGOZIK?! Egyre jobb!
-Jaj nyugodj már le! Úgy gondoltam, hogy pasija van. Nem úgy, hogy fiúkkal drogozik…
-Ja okés. Akkor semmi probléma…minden rendben…
-Figyelj…szerintem inkább nézzünk meg egy filmet, mielőtt még azt hiszed, hogy a húgod drogozva pasizik.- ajánlotta El.
-Oké, lehet hogy igazad van…
-Nekem mindig igazam van.
-Jó. Mit nézzünk?
-Öhm…júúj nézzünk Twilightot!! Olyan rég néztem. –nézett rám bociszemekkel Elena. Tudniillik, ez a kedvenc könyv/film sorozata. Már vagy hatezerszer megnézte, ebből négyezerszer velem. Éljen. Én inkább Harry Potter párti vagyok, de mindegy.
-Ah, rendben, nézzünk.
-Igeeeen!-ujjongott.
Miután megnéztük a hajnalhasadást(ez a kedvence), elég késő volt.Najó nem, de nem volt kedvünk semmihez, vagyis pontosabban inkább nem beszélgettünk(még a végén rosszra gondolnék…), háziírás kizárt(Elena meg már valószínűleg megírta), El meg akarta nézni a többi részt is, de nekem ahhoz nem volt hangulatom, szóval inkább zenét hallgattam és elaludtam.

2013. március 8., péntek

26. rész




Az első felvonás. Vagy levonás. Tök mindegy. Haggyuk az irodalmat. Vagy Hagyjuk? Áh Hagyjuk/haggyuk a nyelvtant is. Szóval.
Miközben mentünk a mekihez, Elenát kicsit félre hívtam, és ismertettem vele a tervemet.
-MIVAN?! Te ezt jól átgondoltad? Komolyan ezt akarod? És mi van, ha ezzel megbántasz, valakit?
-Nem, majd megbeszélem vele!- Ja tényleg. Még nem tudjátok a tervemet. Csak annyi, hogy féltékennyé kell tennem Niallt. Amit hogy fogok elérni? Na? Hát persze hogy egy ál-baráttal! Aki nem más lesz, mint Will. Tökéletes préda. Jófej, vicces, helyes. Minden, ami idegesítheti Niallt.
-Én ezt még mindig nem tartom jó ötletnek!
-De Will biztos bevállalja! És megbeszélem vele, hogy semmi komoly, csak…érted, na.
-Hát te tudod, a te döntésed, én nem szólok bele, de a helyedben…
-Nem úgy volt, hogy nem szólsz bele?- mosolyogtam rá.
-Na jó. De csak ügyesen. Vagy mi…-mondta El, és rosszallóan nézett rám.
-Will, tudnál jönni egy kicsit?-kérdeztem. Furán nézett, aztán idejött, Elena pedig odament a többiekhez.
-Na, mit szeretnél mondani?-kérdezte.
-Figyelj…-kezdtem bele.- Kérhetnék egy kis…vagy inkább nagy szívességet?
-Az attól függ, mi az.- mondta kacsintva.
-Arról lenne szó, hogy…- és most nem írom le, mert elég cikisen hangozhatott ahogy megkértem, de a vége az lett, hogy beleegyezett.
-De hallod. Már ne azér’, de még Brad nincs túl rajtad, és…izé…ő elég jó haverom, tudod…
-Jó, ha nem szeretnéd, nem kell, megoldom máshogy..-sóhajtottam, és elindultam Elhez. 10 másodperc múlva utánamszólt.
-Ne, várj!
-Igen?
-Mikor kezdjük?-kérdezte, a többiek pedig értetlen fejet vágtak.
-Mondjuk most.-mondta és közelebb jött, aztán…megcsókolt! Ez megőrült?!
-TE MEG…
-Psszt!-suttogta és elfordította a fejét a meki felé, ahol találjátok ki, ki ült, és nézett rám lenézően, mire elfordítottam gyorsan a fejem.
-Szívesen. –mondta Will.
-Szerinted bevált?-kérdeztem.-Mi van, miért nézel ilyen furán?
-Nemtudom, hogy a lányoknak ebben mi a jó.
Amúgy tök jól elbeszélgettünk, csak az volt a baj, hogy mindenki minket nézett. Elena fogta a fejét, a többiek inkább csak úgy tettek, mintha mi sem történt volna, Brad pedig…hát, szerintem mostmár túltette magát rajtam. Vagyis…mostmár nemhiszem hogy..értitek..szerelmes lenne belém. Ahogy nézett. Á, ha nézéssel ölni lehetne… most két golyóval haltam volna halált. Lehet, hogy mégsem volt valami jó ötlet?
-Tudjátok mit? Én már nem is vagyok éhes..-mondtam.
-Énsem.-mondta Will.
-Énsem.-mondta Elena.
-Énsem.-mondta Brad ingerülten.
-Hát akkor…mi megyünk kajálni, ti meg…csináljatok azt, amit akartok.- mondta David.
-Okés.-mondtam és elrohantam. Elena pedig rohant utánam.
-SOPHIE!Mégis mi volt ez?!-fogta kicsit csendesebbre.
-Mi mi volt?
-Hát ez  az egész! Szerinted ha valakik „ál-pár” akkor az első másodpercben csókolóznak?!
-De hát Will csókolt meg!
-De te hagytad…
-Nem is igaz! Jajj már te is ellenem vagy?-kérdeztem és elkezdtem megint rohanni, de Elena még mindig követett.
-Sophie állj már meg!
-Nem!-csak az volt a baj, hogy nem tudtam, hogy hova futok. Csak futottam. A legjobb barátnőm pedig utánam. Akire most meg vagyok sértődve, mert hülyeséget csináltam, ő meg megmondta az igazat. Most hogy így belegondolok, elég furán jött ki…Megálltam.
-Na végre!-mondta lihegve.-mi ütött beléd Sophie?Régen nem voltál ilyen!
-Ajj nemtudom! De ez olyan rossz! És Niall soha nem fog megbocsátani!-kezdtem el bőgni, és lerogytam a földre. Elena a homlokára csapott.
-Most már értem, miért vagy ilyen!
-Tényleg?
-Tényleg!
-És miért?
-Mert szerelmes vagy!



2013. február 1., péntek

25. rész


Bocsánat, hogy ilyen későn írtam és ilyen rövidet, igyekszem majd bepótolni. xx 
                        
Szeptember 23., kedd reggel 6:45
-Elena!Ébren vagy?- kérdeztem, mert tökre nem voltam álmos, és már vagy egy órája forogtam csak az ágyban.
-Elenaa!-kezdtem el lökdösni is.
-Ah. Alszom.- motyogta.
-De hát már…6:45 van!
-És?
-Öhm…esetleg suliba kéne mennünk?
-ja ténnyleg.-mondta és már ki is pattant az ágyból. Most először, leírom, hogy mit vettem fel, reggel, mondjuk szerintem senkit nem érdekel, de azért mindegy.
Először is, kifésültem a hajamat. Aztán felvettem egy fekete „cicanacit” (utálom ezt a szót kimondani), amire pedig egy derékig érő, sötétkék farmer rövidnadrágot. Pólónak pedig egy rózsaszín könyökig érőt.
Hát ennyi. Ja és egy baglyos nyakláncot is. Meg persze pulcsit, mert ilyenkor már nincs túl meleg.
-Sophie, gyere reggelizni!
-Igenis, anya. –mondtam Elenának.
-Hahaha.
Reggelire ettem egy piritóst,(nutellával, tök finom) aztán indultunk a suliba. Útközben Green Dayt hallgattam, Elena pedig (szerintem) 1D-t. Mi mást.
Mivel még húsz perc volt a csengetésig, mire odaértünk, kintmaradtunk az udvaron, és dumáltunk egy kicsit. Faggatott Niallről. Én pedig nem tudtam, hogy mit fogok még csinálni. Mikor meghallottam, hogy becsöngettek, egyből felálltam, mert nem nagyon szeretek erről beszélni.
-Hé Soph, hova sietsz ennyire?-kérdezte El.
-Ezek szerint neki is feltűnt, hogy nem szoktam ennyire sietni az órára. Főleg ha az nyelvtan. Mindegy.
-Csak…nyelvtanra..tudod mert…át kell nézni meg ilyenek…-eléggé bénán hazudok, énis tudom.
-Hát rendben.- nézett rám furcsán. Bementünk az osztályba. Csak a szokásos. A fiúk hátul ökörködtek, a rockerek elöl, a lányok pedig egy pad köré gyűlve „pletykáltak”. Amikor belépett a tanár.
-Kedves, diákok! Ma nem írunk röpdolgozatot! Egyik órán sem! Tudjátok miért? Mert elmegyünk kirándulni a városba!-mondta tök boldogan.
-IGGEEEEEN!-ordította magából kikelve Will.- Niincsen suuli!Niincsen suuli!-énekelgetett.
-William, ha kérhetem.-szidta le a tanár. Így telt el a nyelvtanóra. És az összes többi. Az egész kirándulás rém unalmas volt, de legalább nem tanultunk. Belegondolni, hogy egy nyelvtant, fizikát, kémiát, törit, matekot és énekórát hagytam ki…Mikor már minden unalmas dolgot megnéztünk, a tanár végre azt mondta, hogy elég. Kettőkor mindenki mehetett haza.
-Hé Soph, nem jöttök egyet mekizni?-kérdezte Will.
-Áh, kösz nem, most kihagyom…
-Naa gyere már!- hívott. Ott állt mögötte Brad. Amikor koppant egy nagyot a fejemben valami. Tudom mit fogok csinálni!!
-Végül is, miért ne? Elena, jössz?- El rám nézett, amolyan, „biztos hogy jó ötlet ez?” nézéssel. Én pedig visszanéztem rá olyan, „ura vagyok a helyzetnek” nézéssel. Hát igen, mi így is szoktunk kommunikálni.
-Rendben, menjünk. És kezdődhetett is a várva várt tervem első felvonása…Mondjuk nem várva várt, mert fél perce találtam ki, de az nem lényeges. De attól még tényleg a remekül kigondolt tervem első felvonása lesz…én tudom…és most képzeljetek el egy gonosz kacajt. HAHAHAHAHA.