2013. október 29., kedd

35. rész

 Miután megtaláltuk apáékat visszamentünk a szállásra.
-Sophie, Alicia! Arra gondoltuk Jacques-kal, hogy már elég nagy lányok vagytok, ezért elmehettek egy kis időre...de vigyetek telefont mindketten és 1-re hazaérni!
 Nemis kellett többet mondani, már szedtük is össze a cuccainkat, és felöltöztünk. Alicia nagyon izgatott volt,  én kevésbé. Ha most elmegyünk bulizni Párizsban nem lesz semmi jobb...(Gondoltam én.)
 Al csodásan festett. Ez igazságtalan.
 Elindultunk a francia éjszakába. Huh de jól hangzik! Szűk kis utcákon kellett sétálnunk, amit nem bántam, mert őszintén szólva Párizs gyönyörű.
-Sophie, hol vagyunk?
-Egy pillanat...-előkerestem a térképet, amin felfedeztem, hogy hol is vagyunk.-'asszongya hogy...
-Miért beszélsz így?-kérdezte Alicia furcsán.
-Jól esett...tehát, ha itt felszállunk a metróra, akkor 5 megállót megyünk, és leszállunk az Effiel-toronynál. Ott pedig biztos van valami jó hely.
-Nekem okés.
A metróút nagyon izgalmasan telt, leültem egy öreg néni mellé(aki nem tudom mit keresett ilyenkor a metrón), Al pedig velem szembe egy raszta srác mellé. A néni nekem magyarázott franciául én pedig csak annyit válaszoltam folyton hogy "sorry i can't understand you", erre ő tovább magyarázott, amin Alicia és a raszta srác is jól elszórakozott. Alicia azért, mert figyel francián, a srác meg valószínűleg  azért, mert tud angolul.

-Basszus Soph, már húsz perce itt keringünk, biztos jó helyen vagyunk? Mert én nem látom sehol azt a rohadt tornyot, pedig nem túl kicsi!
-Nyugi, tudom hol vagyunk!-néztem a térképet koncentrálva, mire Alicia kivette a kezemből.
-Fordítva tartod, te idióta.-és visszanyomta a kezembe. Tényleg fordítva tartottam.
-De ha ilyen jól tudod, mutasd te az utat!-mondtam felháborodva.
-Oké.-kivette a kezemből ismét.

Negyed óra múlva az Eiffel-torony előtt álltunk, úgy, hogy még metróztunk is. Mindig  is tudtam, hogy Alicia az okosabb. Csodaszép volt. De tényleg.
-Na hogyan tovább?
-Kövessük a fiatal embereket.
És elkezdtük követni a fiatal embereket. Először egy szerelmespárral próbálkoztunk, de mint kiderült, ők egy étterembe mentek. Micsoda szerencse, hogy abban az utcában volt egy iszonyúan villogó diszkó? Micsoda szerencse...mellesleg utálok diszkóba járni, mert szar a zene, de hát ez van. Nem fog hirtelen ideteremni egy green day koncert...A kidobókra csak két csábos mosolyt kellett lövellni, és már be is kerültünk.
 Hát, meg kell hagyni, a franciáknak sincs jó zenei stílusuk. Egész végig csak tuc-tuc.A hely amúgy tömve volt, és tökre nem volt kedvem igazából bulizni.
-Figyelj Al, elmegyek a mosdóba, addig szerintem elleszel...-mondtam miközben egy egészen helyes fiúval szemezett...
-Oké, persze, elleszek...
Kimentem a mosdóba, ahol épp egy egészen hiányos öltözetű, kevésbé szimpatikus nő sminkelte magát.(már így is volt rajta elég, de mindegy)
-Te meg mit bámulsz?-kérdezte elég mogorván. Furcsa volt hogy angolul szólt. Ennyire angolnak nézek ki? Majdnem visszamondtam hogy egy sarki .....-t, de inkább nem. Jókislány módjára elnézést kértem és bementem egy wcbe. Igazából nem is kellett pisilnem, csak nem akartam, hogy a helyzet tovább kínosodjon, ezért megvártam amíg elmegy. Leültem a gusztustalan földre. Már vagy 10 perce ott üldögéltem, de a nő még mindig nem ment el. Na most már kimegyek! Gondoltam magamban. A nő furán nézett rám, aztán megkérdezte, hogy mit keresek itt pisis létemre. Legszívesebben azt válaszoltam volna, hogy ön meg kicsit kinőtte már ezt a korosztályt, de az eszemre hallgattam, nem az ösztöneimre. Ezért inkább kedvesen válaszoltam.
Körülbelül fél órán keresztül beszélgettünk, de ennyi idő bőven elég volt arra, hogy megismerjem az egész életét, és ő is az enyémet. Kiderült hogy igazából nagyon rendes, csak épp ma szakított vele a barátja, akivel már 5 éve jártak, ugyanis elhívta ebédelni. Azt hitte, hogy meg fogja kérni a kezét, erre elmondta hogy már nem szereti. Ezért ilyen goromba. Amúgy amerikai, New Yorkban született, de Párizsba költözött hét évesen az anyukájával és a bátyjával, akit 16 évesen elütött egy busz. Ja és azért költöztek el, mert az apja alkoholista volt, így a szülei elváltak. Most 26 éves, és azért is rázta meg ennyire a szakításuk, mert akkor akarta elmondani a férfinek, hogy 2 hetes terhes...amúgy egy étteremben dolgozik pincérnőként, de néha besegít a konyhában, mert nagyon jól főz, viszont a főnöke nem lépteti elő, mert akkor elvenné az ő posztját. És én tényleg azt hittem, hogy nekem van borzalmas életem.
Én elmeséltem neki, hogy a szüleim váltak, mert apám meleg lett, Londonban élek, van egy húgom aki épp kint van, hogy Niallbe vagyok szerelmes, amin először jót nevetett, aztán elmondtam neki, hogy nem úgy, mint a többi lány, amit persze először nem hitt el, ezért megmutattam, hogy megvan a telefonszáma, és mutattam közös képeket is. Elmeséltem azt is, hogy mindent én szúrtam el, és hogy már biztosan nem érdeklem. Aztán azt is elmondtam hogy mit keresek itt, és hogy még egy hónapig itt leszek, és gőzöm sincs, hogy mit tegyek, és hogy szét fogom unni az agyam, ezért elhívott kávézni, és megadta a telefonszámát is, és amikor már mindketten úgy éreztük, hogy kényelmetlen a wc padlója, és elegen megbámultak már, úgy döntöttünk hogy kimegyünk.
 Rögtön kiszúrtam Aliciát, aki nagyon jól beilleszkedett, ugyanis egy jó nagy társasággal táncolt együtt, és a mozgásából ítélve enyhén illuminált állapotban lehetett. Gondoltuk hozzájuk csapódunk. Al bemutatott mindenkit mindenkinek, kivéve Ashleyt, mert őt én mutattam be mindenkinek.(újdonsült barátnőmet)
Az egyik fiú egyre közelebb és közelebb táncolt hozzám, ami kissé zavart. Próbáltam nem észrevenni, de lehetetlen volt, ugyanis már elkezdett fogdosni! Én mosolyogva tűrtem, csak mindig levettem a kezét a csípőmről. Ő meg mindig visszatette. Megszólalt egy "elvileg" nagyon jó szám, amire mindenki elkezdett sikítozni és ugrálni, én meg gyorsan kifutottam a pulthoz a tánctér közepéről.
A pultos valamit elkezdett magyarázni, mire én jöttem a jól ismert mondatommal, miszerint nem értem, hogy mit mond, válaszoltam.
-Egy martinit, szépségem?-villantotta meg "csábos" mosolyát a pultos. Azért elég nehéz volt megfejteni mit mond, ilyen akcentussal.
-Kösz.-fogtam és egy húzással lement a torkomon.
-Ejha cicám,te aztán szomjas vagy! Mégegyet?-miért ne?
-Kösz.-azt is lehúztam.
Fogtam magam, és visszamentem a tánctérre. Kezdtem jobban élvezni a bulit. Minden olyan szép volt, és jó...és olyan meleg volt...és olyan sok ember volt...és én annyira rosszul voltam....

2013. október 3., csütörtök

34. rész

Volt akkora szerencsém, hogy nem látta hogy ide, jövök, ezért simán elment a vécé mellett. Ha már itt voltam, szájat öblítettem ( :D ), elmentem pisilni, és miközben kezet mostam, belépett Alicia is.
-Ki volt ez a srác, aki elől úgy elmenekültél?-kérdezte kíváncsian.
-Calebnek hívják, és lehánytam.
-Mi?!
-Tudod, hogy sosem bírtam a landolást...-mondtam röhögve.
-De miért pont egy helyes fiút? Francba hogy ilyen szerencsétlen géneket örököltem!
-Hé, ezen most megsértődtem...volna, ha nem néznél így rám.-utálom a szép boci szemeit.
-Szerintem menjünk, mert apuék már biztos keresnek.
-Rendben.

Dél múlt, ezért elmentünk ebédelni, és volt rá merszem, hogy megkóstoljak egy csigát. Nem ajánlom senkinek. Majdnem az ebédet is kitettem a tőle. De tényleg. Kaja után elmentünk a szállásunkra. Egész szép volt, külön szobát kaptunk Allel, és apuék egyet.(blah) kipakoltam a bőröndömből a szekrénybe.
Apuék már ma el akartak menni legalább egy tipikus "párizsi"helyre, ezért felöltöztem "párizsosan" és 2-kor indultunk a Szajna partjára.
Tényleg gyönyörű, de most valahogy nem voltam olyan állapotban hogy ennek örülni tudjak.
 Ahhoz képest, hogy október van, meleg volt. Mindenki fotózgatott, ideges mászkált össze-vissza, a turisták siettek, hogy mindent meg tudjanak nézni az idő alatt, amit itt töltenek. Nekem emiatt nem kellett aggódnom...
 Vettünk egy-egy fagyit(brutális áron), aztán különváltunk egy kis időre apuéktól. Ők elmentek valamerre enni, mi pedig még sétálgattunk Allel, és fotókat csináltunk, egymásról és csak úgy a partról, meg a városról.
(ez lett a kedvencem Aliciaról) 
Miután már annyit fotóztunk, hogy beleuntunk, leültünk egy padra, ahol amúgy egy szerelmespár is ült, szóval biztos örültek nekünk, és elkezdtünk beszélgetni, úgy mindenről. Hogy kinek milyen nehéz az élete.
-Soha többet nem tudok találkozni Niallel.
-Én sem Harryvel.
-Akkor ezt megbeszéltük. Calebbel mi a helyzet?-kacsintott rám kedves húgom.
-Mi lenne?Nem is ismerem...
-De azért a hasát alaposan átvizsgáltad.-vigyorgott vadalma módjára.
-Hé, te kukkoltál?!Nem úgy volt, hogy nem tudtad, hogy lehánytam?
-Azt nem vettem észre...-mondta elgondolkodva, amjd mindketten felröhögtünk.
-Na akkor ki is vizsgálta meg alaposan a hasát?
-Hagyjuk a témát.
-Rendben.-egyeztem bele.
-Szerinted hiányzunk a többieknek?-kérdeztem szomorúan.
-Tekintve, hogy ma érkeztünk meg, nem hiszem, hogy máris szomorkodnak amiért nem vagyunk ott.
-És mi van, ha egy hónap alatt elfelejtenek minket? Találnak más barátokat? Meg feledkeznek majd mindenről, amin keresztülmentünk?
-Ezt feltételezed róluk? Kicsit jobban is megbízhatnál a barátaidban. Elena sosem lenne képes elfelejteni.-mondta bátorítóan. Ilyenkor, amikor egyedül lennék, úgy örülök, hogy van nekem, és tartja bennem a lelket.
-Igazad van.
Ez volt a végszó, ugyanis megcsörrent a mobilom és a kijelzőn apa állt, tehát mehettünk, hogy megkeressük egymást.